„Ha nem ismered a fákat, eltévedsz az erdőben, de ha nem ismered a meséket, eltévedsz az életben.” (szibériai közmondás)
A mesék kozmikus bölcsességet hordoznak: a világ és az ember valamennyi titkát magukban őrzik. Hiszen e történetekben mesélünk a teremtésről, az életről, a halálról, a világ működéséről, a természet rendjéről, az ember életfeladatairól. A mesék benső tartalma – már amennyiben valódi népmeséről beszélünk, azon belül is a varázs- vagy tündérmeséről – olyan nagy igazságokkal foglalkozik, mint az élet és a halál, a jó és a rossz, a lélek alázatban való fejlődése és kevélységben való megkeményedése.
A mesék mindig is azt a szerepet töltötték be, hogy segítséget, mintákat adjanak az emberi élethez. A mesékben jelennek meg az életben előforduló sorsfordító események: a párkeresés, a születés, a felnőtté válás, a betegség, a gyász, a gazdagság és szegénység, valamint a jellemző emberi tulajdonságok: a naivság, a jóság, a szeretet, a gonoszság, a kapzsiság, és még sorolhatnánk.
Korábban a mesélés, mesehallgatás felnőtt tevékenység volt, csak a XIX. században váltak a mesék elsősorban gyermeki műfajjá. A régi korok mesemondói a mesehallgató csoport számára olyan meséket mondtak, amelyek az adott csoport tagjait a legjobban tudták segíteni a harmonikus fejlődésben. Egy-egy nehezebb élethelyzetben az emberek hozzájuk fordultak, kértek egy mesét, mely az adott nehézség feloldásában segítségükre lehetett, „útbaigazította” őket, hiszen a mese általános emberi problémákat és lehetséges megoldásokat, megküzdési stratégiákat jelenít meg a maga szimbolikus nyelvezetével.